Olvasóink írják

 

Kedves Lelkiatya! Olyan világban élünk, amikor a bűn és a rossz példaadás már a torkunkat is szorongatja. De ezek közül is nekünk, az idősebb szülőknek a legfájdalmasabb, amikor gyermekeink vetnek meg, testileg is bántalmaznak és mielőbbi halálunkat várják. Valamikor úgy tanultuk, hogy szüleinket, egyházi és állami vezetőinket szeretni kell. Ma miért nincs így?

Abban sajnos igaza van, - ezer példa igazolja -, hogy az Egyháztól, templomtól, Istentől elrugaszkodottak nem sokat adnak a Tízparancsolat negyedik mondatára sem: "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess azon a földön, amelyet a te Urad, Istened adott neked!" Az ilyen emberek - s mindenhol vannak bőven - lábbal is tiporják minden szinten a szeretet e fajta parancsát is. Ahogy mondani szoktuk: "nem ismernek sem Istent, sem embert!"
40 éves papságom alatt nem egyszer hallottam: "nekem ne parancsoljon se apám, se anyám, se a pap, se az állami hatóság!" Az ilyen elvakult és ostoba gondolkodást erősíti meg a körülötte levő sok rossz példa, vagy az ivócimborák, munkakerülők, drogosok, stb. hasonló élete.
Viszont sok esetben közrejátszik - sajnos, erre is bőven van példa - maguknak a vallástalan szülőknek, vagy elöljáróknak sok mindenben kifogásolható életpéldája!
- Hiszen az a szülő, aki egy hosszú életen át vallástalanul élt családjában gyermekei előtt, más szóval: ő sem tartotta be Isten 10 parancsolatát, az nem várhatja el, hogy akik ilyen példán nőttek fel, ezt látták, azok is betartsák Isten negyedik parancsát! S mint ahogyan mondani szoktuk: "kicsi kutya nagytól tanul!" - "Alma a fájától nem esik messzire!"
- Azok a jelenlegi állami vezetők, főintézmények, laritatív szervezetek, alapítványok, egyházi és vallások vezetői - legkisebbtől a legnagyobbig -, akik nem övéik felvirágoztatására törekszenek, hanem önző érdekeik, hiú és karrierista ambícióik minden áron való megszerzésére és megtartására, azok alattvalóiktól rendszerint nem hálát és viszont szeretetet kapnak, hanem utálatot és megvetést, akár nyíltan, vagy titokban a hátuk mögött. Megszámlálhatatlan példa bizonyítja mindenhol Erdélyben is.
Akiről köztudott, hogy vezetésre alkalmatlan, (nincs adottsága hozzá), sikkaszt, tolvaj, megvesztegethető, korrupt, nőcsábász, szexuális kilengései vannak, hazug, alkoholista, vagy zugivó, stb., az ilyen ember önmaga alatt vágta le a fát! Előbb vagy utóbb elveszíti tekintélyét és bizalmát alattvalói előtt. Egy idő után nem veszik komolyan, mert ellehetetlenítette önmagát. Átnéznek rajta és kigúnyolják. Jóvátehetetlen károkat okozva, tönkreteheti azt a közösséget, amelyet reá bíztak!
Érdekességként jegyzem meg: a Tízparancsolatban Isten nem azt kéri, hogy szeresd atyádat, anyádat, hanem tiszteld atyádat és anyádat! E két szó között különbség van. Tisztelni csak azt lehet, aki ezt példaadó élettel hivatásának magas fokán nap-nap után kiérdemelte! Aki nem járatta le önmagát családja, közössége, vagy alattvalói előtt hibáival, vagy bűneivel. Csak az ilyent tudják tisztelni, szeretni a családtagok, rokonok, vagy alattvalók a társadalom minden rétegében!

Incze Dénes

123 éve született Szent Pio

Francesco Forgione 1887. május 25-én született az olaszországi Pietrelcinában. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. A beneventoi dómban szentelték pappá, 1910. május 10-én. Pappá szentelése után Padre Pio néven vált ismertté. Életének középpontjában a szentmiseáldozat bemutatása, az Oltáriszentség állt. A karizmatikus papnak rendkívüli képességekben és misztikus adományokban volt része; leírások tanúsága szerint megélte a föld feletti lebegést, valamint egyidőben két helyen való személyes tartózkodást.
Ezrek gyóntatója volt. Rendelkezett a lélekbe látás nagy adományával. Sokszor napokig nem vett magához táplálékot, elegendő volt számára a szentáldozás. Számtalan szenvedést viselt. Váratlan lázrohamai idején a lázmérők rendszerint szétpattantak, testhőmérséklete gyakran 48 fok fölé szökött fel. A sátán gyakorta és páratlan módon gyötörte.
A kapucinus szerzetes 1915. szeptember 20-án részesült Krisztus sebeiben, melyek kezdetben láthatatlanok, de nagyon fájdalmasak voltak. A később vérző sebekként láthatóvá vált stigmákat 50 éven keresztül haláláig viselte. Meghalt 1968 szept. 23.-án, a rend kolostorában, San Giovanni Rotondo-ban. 1999-ben őszentsége II. János Pál pápa boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatta.
Meghalt és eltemették szépen, szabályosan. Pap, kántor és ének volt, úgy ahogy írva van. Nincsenek szenvedései, nem folynak könnyei, s hogy hamar elfelejtik, már az sem fáj neki!

(Falu Tamás)

Német László írónk írta Széchényi István nagy katolikus politikusunkról: "Minden fej Isten kápolnája, de a Széchényié székesegyház!"

NINCS NAGYSÁG OTT, AHOL NINCS EGYSZERŰSÉG, JÓSÁG, DE FŐLEG IGAZSÁGOSSÁG!

(Lev Tolstoj)