Jézusomnak Szívén megnyugodni jó!

Róma, Il Gesu templom

(Sz.V. U. 194/5. )

Ó Mária Szent Szíve, csillagunk!
Vezérünk, gyámolunk, bizalmunk.
Nézz le reánk földi csatán!
Vigy fel a mennybe a harcok után!


A Krisztus Világossága befejezéseként és búcsúzóul

Kedves Olvasóim!

1. Az életben egyszer mindennek eljön a vége. Embereknek is, alkotásaiknak is egyaránt. Bárkik is legyenek, s bármit is alkottak. A kommunizmus összeomlása utáni, - sajnos még mindmáig egyetlen erdélyi, - első, családi lelkiségi havilapunknak, a KRISZTUS VILÁGOSSÁGÁNAK is! Legalább is az én szerkesztésemben.
Ezelőtt 13 évvel három lelkes pap: P. Márk József csíksomlyói ferences atya, Tisztelendő Koncsag László akkori fiatal csíkszeredai káplán és Nagyontisztelendő Incze Dénes tusnádfürdői szentszéki tanácsos, esperes-plébános magán kezdeményezésből - egyházi engedéllyel - indított havi lap is Isten kegyelméből mostanra befutotta sajátos pályáját és elérte rendeltetésének célját.
E befejező számban összefoglalásként mindenki okulására felidézem eléggé nehéz útját, ami egyébként ugyanolyan, mint az Isten ügyét szolgáló többi kezdeményezéseké szokott lenni a világban. Nem önsajnáltatásunkra, vagy fájdalmaink világgá kürtölésére, még csak nem is mások megsértésére íródott ez a beszámoló, hanem azért a tárgyilagosságért, amelyet végül is ismernie kell minden jószándékú olvasónak. Csak ezeknek tükrében értik meg, hogy miért szűnik meg e lap. Nemcsak a könyveknek, hanem a Krisztus Világosságának is megvolt a maga sajátos sorsa. Hadd álljon itt az alábbiakban.

2. Hármunkat leszámítva kevesen tudják, hogy az első szám megjelenése előtt már másfél évvel (!) tervünk kiszivárogtatása nélkül "indultunk". A lap megtervezésével, külalakjával, a neve megválasztásával (az általam megjelölt öt névből P. József választotta a mostanit), az olvasótábor beszervezésének tervével, a cikk írók későbbi felkérésével, az állam felé az engedélyek beszerzésével, a jövedelem nélküli alapítvány (non profit) megalapításával és annak jóváhagyásával a csíkszeredai törvényszéken, tárgyalás keretében való bejegyeztetésével.
Foglalkoznunk kellett egy állandó jogi szaktanácsadó felkérésével, aki Pataki Imre ny. vármegyei főispán volt; banki folyószámla nyitásával, pecsétek elkészítésével, a megfelelő nyomda megkeresésével, a lap korrektorainak kiválasztásával, a világi önkéntes munkatársak beszervezésével Csíkszeredában, akik a mai román nyelvű bonyolult könyvelést és a postázást, pénzkezelést a leglelkiismeretesebben végzik.
Nagy nehézség volt, hogy én Tusnádfürdőn voltam, minden egyéb pedig az újságot illetően az első években Csíksomlyón, később Csíkszeredában történt. S kezdődtek egymás után a kifele nem látszó nehézségek. Az első könyvelővel csütörtököt mondtunk. Ezért Domokos Bella kellett kézbe vegyen mindent. Foglalkozni kellett a történelmi Erdély katolikus akkori megyés-püspökeinek megkérdezésével, a kultuszminisztérium, a művelődési minisztérium előzetes jóváhagyásával, az egyházi engedély beszerzésével, stb. Ezek nélkül egy jogállamban indulni 1989 után sem lehetett.
Mindezek sok előre nem látott kiadással jártak. Meg kellet tanulnunk a számítógép kezelését és az internet használatát. stb. stb. (Hányszor áramkiesés volt, s odaveszett keserves munkám). Megszámlálhatatlan csíkszeredai, csíksomlyói út volt P. Józsefhez, a Segítő Szűzanyához, akiben rendíthetetlenül bíztam és nem csalódtam. Megsegített.

Csak ezután nyomtattuk ki az első számot, amely Erdély-szerte igen nagy meglepetést keltett az örvendező hívek, de főleg a kétkedő papság körében. Legnagyobbat pedig az irigyek csoportjában! (Mi jó jöhet Názáretből, ismerjük... stb.- bibliai mondás alapján). Akkoriban a nyomda még a ferencesek csíksomlyói kolostorában volt, csak később költözött be Csíkszeredába. Bizonyára még visszaemlékeznek az idősebb paptestvérek, hogy P. József minden plébániára ajándékba küldött 10. példányszámot, amit ő fizetett. Ezzel kapcsolatosan mint érdekességet írom:
- sok évvel később "neve nincs" plébánián, egyházi méltóság későbbi áthelyezésével, meg is találta az utódja József atya becsomagolásában az egyik szoba sarkába dobva! S hány hasonló helyen lehetett így!
- Ugyancsak már meghalt fő egyházi méltóság még az első tisztelet-példányt is Koncsag Lászlótól visszaküldte számomra azzal a megindokolással, hogy ő nem olvas semmilyen vallásos folyóiratot! Valószínűleg "kedvcsinálásnak" szánta, s egyben "követendő példának" a hasonszőrűen gondolkodóknak! ("Nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok").
- Sok plébániára mindmáig egyszer sem kérték. Senkit sem lehetett erre kötelezni, de nem is akartuk. Pedig a katolikus sajtó felkarolása is benne kellett volna legyen kinek-kinek az ő papi paklijában! Ez buzgó, papi lelkiség kérdése volt csupán! Ezekből a helységekből aztán számtalan panaszlevél érkezett a később évek során; vádolva mindenkit. Sokan más plébániákra mentek, ahonnan a lapot mégis megvásárolták. Találóan írta az egyik olvasó: "az egyházadót tudja kérni, minket pedig nem szolgál ki!"
Mindezekről sejtelmük sem volt az olvasóknak. Csak mi tudtuk a sokféle visszajelzésekből.

Az új lelkiségi lap beindítása akkori egyházi körökben is sürgős lelki szükséglet volt, s nem a mi feltűnési mániánk, vagy a másik két vallásos erdélyi lap megbuktatása akart lenni (irigyeink azonnal ezt terjesztették Erdély-szerte!). Azt akartuk, hogy a félévszázados istentelen kommunizmus vallásellenes tanítását kiegyensúlyozzuk, az alapoktól kezdve megismertessük az olvasókkal mindazt, amire szükségük van mindennapi keresztény életükben.
Ráérezve erre az emberek, lapunk első perctől meghódította a gyulafehérvári, nagyváradi, szatmári, temesvári, bukaresti egyházmegyék magyar katolikus olvasóit. Az internet segítségével pedig a kontinensek magyar ajkú olvasóit is. Nem kis dolog volt megszerezni, de még inkább éveken át megőrizni azt a kapcsolattartást az olvasókkal, hogy lapunk mindig friss és élvezetes legyen, olyan, amilyennek tulajdonképpen ők szeretnék, nem pedig olyan, amilyent mi akarunk teológiát végzett fejjel mindenáron! Ma a Szentírás szavaival mondhatjuk el hálaadásképpen az Úr Jézussal "Igen Atyám, így tetszett ez neked!" (Lk. 10. 21.) A Gondviselés ezzel is elérte a célját.

Nem kis érdeme, hogy a Krisztus Világossága első számától az utolsóig mélyen egyházias szellemű és Egyház-hű lap volt! Tudatosan mellőztük a mai zavart keltő és egyházellenes híreket, ál-tanokat. Többször bemutattuk a főegyházmegye érsekének, Erdély katolikus püspökeinek fényképét, valamint a pápákét. Rendszeresen díszítettük lapunkat a szebbnél szebb szentképekkel, amelyeknek szemlélése a hit elmélyítésének egyik eszköze a 21. században is! (Lásd középkorban: "Biblia pauperorum" - templom falakra festett freskó-szentképek), stb. Megszólítottunk benne minden korosztályt: gyermekeket, fiatalokat, öregeket, bemutattuk a plébániák életét, a magyar nemzetünk történelmét, katolikus Egyházunk történelmét, az elterjedt szekták ismertetését, a nagy világvallások történetét, volt benne rendszeres szentbeszéd és elmélkedés, sok érdekesség, rejtvény,szép versek, tréfás dolgok, stb.
Olvasóink - katolikusok és más vallásúak - első perctől azért is szerették meg lapunkat, mert nagyrészt papok írták, a más vallásúakról csak jót írtunk, nem politizáltunk és tiszteltük az ortodoxokat is, akik között élünk. Hogy volt benne sokszor elírás, sajtóhiba? stb. Igen, nem is egyszer! Kedves Olvasó, melyik lap mentes ettől? Aki dolgozik az hibázik, egyedül Isten a tökéletes. Ám egyesek ezeken évekig háborogtak, ezért nem is rendelték meg híveiknek. Gondolok itt különösen főegyházmegyénk egyik erdélyi nagyvárosára. A hívek állhatatossága miatt végül meg kellett rendelni. Az egészséges kritika hasznos, a cinizmus megöl. Stb.

3. Az alapvető hitigazságokat érthetővé tévő, egyszerű stílusban, egyszerű emberek felfogásához mért írásaink világosan igazolták, hogy egy lelki lap szerkesztéséhez nem feltétlenül kell nagy stáb, vagy a rendszeresen nyújtott nagy főegyházmegyei pénzösszegek, még csak újságírói főiskola sem. (Ez azonban fontos, s jó ha megvan!). Isten nagyszerű leleményessége - mint mindig - egyszerű és gyarló embereket felhasználva is jól tud dolgozni! Példa rá rajtunk kívül a mindmáig népszerű bácskai folyóirat, a Hitélet is.
Tudom, hogy a lap hiányozni fog olvasóimnak. Nem az írástudóknak és a farizeusoknak, hanem azoknak az egyszerű, jólelkű olvasóknak, akikért indítottuk. De a mai külső és belső nehézségek miatt - bármennyire is szerettem -, leteszem a tollat. Nehéz egyedül folytatnom a felelős főszerkesztést, nyomdai előkészítést, egyes helyekre a havi széthordást, s főleg sok lapterjesztőtől a be nem küldött pénzek hónapról-hónapra való megalázó koldulását, az állandó nincstelenséget. Ez nem egy embernek való munka! Különösen ha betegeskedik is. Ezt komoly és szavahihető emberek is határozottan állítják. Ráadásul még a nem könnyű plébánia vezetése. Erőm, egészségem, munkabírásom nálam is véges. Felettem is elszaladtak az évek. Hiszem, hogy megértik ezt az olvasók!

4. Az eltelt 13 év - a sok nehézség ellenére is - lapunk számára diadalút volt. Ezért pedig:
- Legyen hála elsősorban a jó Istennek! Gondviselésében benne volt a Krisztus Világossága is a szűkös anyagiak előteremtésével. Mert sokszor éreztem az eltelt évek alatt, hogy e lappal jó értelemben nem törődött Istenen kívül senki! Sőt! Álljon itt a sok közül egy megdöbbentő eset. Két évvel ezelőtt a csíkszeredai 1. számú plébániára az országban megjelenő katolikus lapok vezetőit több napos gyűlésre hívták. Leközölte a megyei újság is. Utólag innen tudtam meg. De mint főszerkesztőt arra sem méltattak, hogy meghívjanak! Fájt a nyilvános megalázás. Bírálni, kritizálni, irigyelni sokan tudták e lapot, de hálás és örvendező szívvel, vagy anyagiakkal melléje állni már vonakodtak.
Legnagyobb gondunk az anyagiak voltak. Mi nem kaptunk semmiféle főegyházmegyei pénzsegélyt, pedig sokszor küzködtünk hajszálon függve, komoly anyagi nehézségekkel, amelyekről tudomást szerezhettek, ha akartak. Csak érdekességként: a Vasárnap és Keresztény szó évente nagy összegeket kap Gyulafehérvártól. Valóban szükséges. A legutolsó papi szinóduson a főpásztor elmondta, hogy nincs hivatalos és nem hivatalos lap az egyházmegyében. Mindenik egyforma, az ő engedélyével működik. Nekünk a 13 év alatt egy lej sem jutott. Mennyivel könnyebb lett volna ügyintézésünk, ha lett volna egy közös alapunk, amelyből napra készen ki lehetett volna utalni a tartozásokat, s majd a későbbiekben visszajött volna a pénz, a hátrálékok beszedéséből. Saját alacsony fizetésem volt az alap, amiből hónapról-hónapra dolgozgattunk. Ezt az id. Domokos Ödön család, József atya és Koncsag László legfőképpen igazolhatja.
A kezdő években egy-két lelkes püspök, a jószívű Dr. Czirják Ápád kolozsvári pápai prelátus, plébánosok, s néhány civil olvasó is adott saját pénzéből, de ez csepp volt a tengerben. Ezt most ismételten megköszönöm mindenkinek. Mindezek ellenére a Krisztus Világossága ezer éves főegyházmegyénkben mégis történelem volt és marad.

- Isten után hála a segítő égieknek: a Csíksomlyói Segítő Szűzanyának, Kis Szent Teréznek, a Szent Őrzőangyalnak, s azoknak az elhunyt olvasóknak és cikkíróknak, akik a Krisztus Világossága földi olvasása után már évek óta a mennyországból segítettek. Nyugodjanak békességben!

- Részemről köszönet jár az embereknek is. Nemcsak a hűséges olvasóknak, akik a mindennapi kenyér árából tették félre családjuknak ezt a lelki táplálékot, hanem a csíkszeredai id. és ifj. Domokos Ödön családoknak, akik nyugdíjasként a lap mellett mindig jó szívvel álltak, végezték a nehéz román nyelvű hivatalos könyvelést, csomagolták, postázták, stb. - szinte ingyen! Érthető, ha nyugdíjasként ők is e nehéz munka után elfáradva, vágyódnak a megérdemelt pihenésre s bejelentették, hogy tovább már nem tudják ezt a munkát vállalni. Hála a Tipographic nyomda vezetőjének ifj. Domokos Ödönnek, aki minőségi munkát végzett, és csak a papír, a festék, munkadíj árát kérte. Utánunk egy lejjel sem gazdagodott! Ez sem mehet így míg a világ! Megértő volt sokszor a megkésett nagy hátrálékok miatt, s így hónapról-hónapra kiadhattuk lapunkat. Áldja meg érte családjával együtt az Isten!
- Nem hagyhatom ki Cserei Árpád főmunkatársat sem, aki ugyanebben a nyomdában nagy hozzáértéssel és ízléssel a lapot szép köntösbe és külsőbe öltöztette, betördelte, a nyomdagépek alá rendezte. Mindig megértéssel, szeretettel fogadott, valahányszor munkaasztala mellé a következő lapszámmal leültem. Tudta, hogy közel 40 kilométer távolságból, plébániát vezetve, sokszor betegeskedve, télen-nyáron, jeges csíki utakon, havonta többször pontosan felutazni tele táska anyaggal, floppy lemezekkel, stb. nem könnyű dolog. Áldja meg érte családjával együtt őt is a jó Isten. S a remek nyomdai közösséget is, akik tiszteltek, szerettek, szívesen dolgoztak velem Isten ügyéért. Külön megköszönöm a jó Istennek, hogy személyemben felismerték a lelkekért dolgozó lelkipásztort...
- Köszönöm a lelkes papoknak és buzgó világi híveknek a lapterjesztést, az imát, bátorítást, a sok szép levelet, hasznos kritikát és ismételten a szponzorizálást. Borsodi László csíksomlyói ny. tanár úrnak 2009. nov. 30-ig és Domokos Erikának hónapról-hónapra a lelkiismeretes és ingyenes lapkorrektúrát. Elengedhetetlen volt. Isten fizesse.
- Isten áldása kísérje a korban benne lévő P. Márk József OFM. atyát, aki mindvégig lelkesítőm volt e nagy munkában, kezdve az alapítástól az utolsó percig, s szívügye volt e lap sorsa. Amit tudott, mindent megtett a Krisztus Világosságáért ferences rendjében, természetesen akik még reá is a rendben hallgattak...
- Áldja meg az Úr Tisztelendő Koncsag László csíkszeredai börtönlelkészt, aki akkoriban a legfiatalabb volt a három alapító között, egyben a külföldi postázások intézője, és mindent végzett, amire kértem. A csíkszeredai 1. számú plébániáról meglepően gyors és hirtelen elhelyeztetésével már nem tudta tovább vállalni ezt a feladatot 2009 aug. 1-jétől, amit nemcsak a csíkszeredai hívek, hanem magam is nagyon fájlaltam és döbbenettel vettem. Elvették tőlem a még dolgozó, egyetlen pap munkatársat is! E perctől teljesen segítség nélkül, magamra maradtam. Ekkor határoztam el a lap befejezését, mert lehetetlent senkitől sem lehet kívánni. Nélküle is még egy évig - mostanig - egyedül kínlódtam... Kár, hogy felkért cikke e számban elmaradt.
És azokat is áldja meg az Úr, akik a 13 év alatt akárcsak egy cikket is írtak. Mélt. Szirmai Béla c. kanonok urat, aki több mint 10 éven át küldte nagyszerű és értékes írásait; Főtisztelendő Fábián Dénes kászonújfalvi plébánost, aki időközben elhunyt és az igencsak népszerű "ÖREGEK" oldal szerkesztője volt. A sepsiszentgyörgyi Benő Mihályt, a legtöbb vallásos keresztrejtvényért. stb.

- Külön megköszönöm a - sok közül - több száz lap terjesztését a temesvári egyházmegyében Msgr. Király Árpád kanonok úrnak és Balogh Annuskának; a nagyváradi egyházmegyében Msgr. Fodor József vikárius úrnak; a szatmári egyházmegyében pedig Pallai Kristóf püspöki fő-ügyintéző úrnak, a sepsiszentgyörgyi özv. Jakabos Juditnak, a kézdivásárhelyi főesperesi hivatal titkárnőjének: Gál Ibolyának, előtte pedig Turóczy Annuskának és társainak, a csíkdánfalvi özv. Kató Margitnak és társának, a csíkszentkirályi Póra Ilonkának, a sepsibükkszádi Kocsis Teréznek és társának, a 14 tusnádfürdői lapterjesztőmnek, és még sokan másoknak, akik első perctől kezdve mostanig, fáradságot nem ismerve sajtóapostolok voltak! Minden elismerést megérdemelnek a többi terjesztővel együtt!

Köszönöm a Vasárnap és Keresztény szó munkaközösségének is a személyem iránti tiszteletet és szeretetet! Kapcsolattartásunk jó volt. Számomra és az olvasók számára is öröm volt, hogy e három lap nagyon szépen kiegészítette egymást. Ami nem tartozhatott egy lelkiségi lap kereteibe, azt hála Istennek pótolta és kiegészítette a másik két lap, melyeknek más beállítottsága van, más és más embereket szólított meg. A magam kálváriás útját járva rádöbbenhettem, hogy elegük van nekik is a hanyag lapterjesztők kötelesség mulasztása miatt, a lapok árát illetőleg!
Külön köszönöm P. Harmath Károly OFM. atyának, a Hitélet főszerkesztőjének a kezdeti segítséget, jó tanácsot és az indulásra biztatást! A Keresztény Életnek lapunk iránti nagyrabecsülését. Lapjuk Erdélybe való behozatala előtt személyesen felkerestek, kikérték tanácsomat, hogy helyeslem-e? Helyeseltem, mert az itteni - mostanig - három vallásos lap Erdélyben édes-kevés! Még a szektásoknak is több van... Viszont felhívtam figyelmüket a fennálló nehézségekre is, velük sem fog senki törődni!
Induláskor nem is sejtettem, hogy az újságszerkesztés milyen széleskörű emberi kapcsolatteremtéssel fog járni. Elsősorban mint paphoz, főszerkesztőhöz nagyon sokan bizalommal fordultak személyesen felkeresve, levélben, telefonon is különféle lelki problémáikkal a világ minden részéből, az interneten még a többi kontinensekről is. Gondolok itt a külföldön szétszóródott magyarokra...

5. Azt is tudhatják az olvasók, hogy induláskor többen voltak, akiket becsületes, őszinte jó szándékkal azért állítottunk magunk mellé, hogy havonta írjanak, tekintélyüknél fogva védjenek, segítsenek a tartozások beszedésében, támogassanak amikor bármilyen segítségre szorulunk, más szóval: hónapról-hónapra dolgozzanak!!! Gondolok egyháziakra, világiakra, terjesztőkre, olvasókra egyaránt.
Ám az élet forgószele alkalmatlanságuk vagy súlytalanságuk miatt szerencsénkre elsodorta tőlünk. (Egyébként így van ez minden más újságnál, folyóiratnál is!) Csalódtunk bennük. Nem sokat, vagy semmit sem tettek a Krisztus Világosságáért. Munkatársak kellettek, akik dolgoznak. Csak "díszekre" pedig sehol sincs szükség! Nem tartottuk őket nagy veszteségnek! Neveik kitörlése nem elhamarkodott döntés volt részünkről. Csupán csak ébresztgetésük, hogy ha valahová tartozunk, azt komolyan kell venni és dolgozni is kellene... Nem egykori kommunista adószedőket akartunk belőlük csinálni, hanem segítő munkatársakat!!! E helyett megsértődtek, sikeresen másokat is ellenünk félrevezettek mind a mai napig, de ravaszul elhallgatták az itt leírtakat! Lelkük rajta, megtehették. Amikor pl. egyiküktől kértem, hogy előző munkatársától a jó barátságuk címén próbálja megkérni az elmúlt évek hátrálékait, nem ezt tette, hanem saját zsebéből akarta kifizetni. Az számára kényelmetlen lett volna, népszerűségrontó. Ilyen könyöradományt nem vehettem el. Stb.
Pedig elgondolásom volt, hogy idővel - egy közbejövő betegség, hirtelen halál, beteg-nyugdíj, stb. - éppen egyikük legyen e lap tovább szerkesztője, hiszen pár hetet leszámítva az évből, időmilliomosok munkakörükben! Lesz idejük írogatni a Krisztus Világosságát is! Az ördög áthúzta tervemet.

Probléma pedig bőven volt, amiben éppen ők segíthettek volna!. Érdemes felemlegetni néhányat.
- Egyik napról a másikra (be sem jelentette!) a cikksorozatot felvállalónk faképnél hagyott.
- Mindmáig vannak olyan plébániák, amelyek évek óta tartoznak részösszegekkel! A felkértek jól tudták, hogy melyek ezek...
- Volt olyan pénzt begyűjtő nagy plébánia, ahol egyszerűen "eltűnt" a máshonnan számunkra ott letett ­összeg. A pénzt küldő, nem gazdag plébános becsületből másodszor is megküldte címünkre.
- Ugyancsak nagy plébánián, a civil lapterjesztő, mivel nem kapott terjesztési díjat (más sem kapott sehol, ezért volt olcsóbb lapunk!), az egykori indulási több száz példányról önkényesen mostanra néhány példányszámra csökkentette. Plébánosa tudtával! Az utóbbi két évben pedig kalendáriumot is csak párat igényelt. Ezért aztán számon kérő telefonhívásokat kaptam az ottani olvasóktól, akik egyik plébániáról a másikra vándoroltak kalendáriumot és lapot vásárolni, miközben háta mögött szidták a befutott papot.
- Számtalanszor előfordult, hogy egyesek még azt a fáradságot sem vették, hogy a postáról kivegyék küldeményünket. Visszajött tíz nap múlva és fekbért kellett fizetnünk a postának, ami zsebünkre többletkiadást eredményezett. Az olvasók ilyenkor is telefonáltak és mérgelődtek, hogy hol van a megrendelt újság? Akkor kezdődött a véget nem érő "süketek párbeszéde" és magyarázkodás telefonon, ugyancsak saját zsebünkre. Máskor a posta nem értesítette ki a lapok érkezését, így visszajött, de fekbért kértek.
- Mások a begyűlt pénzeket éveken át felhasználták, s csak sok sürgetés után adták ide. Legnehezebb fizetők a jómódú plébániák voltak (tisztelet a kivételnek!). A mi esetünkben is beigazolódott: "akinek két kabátja van, az a didergőt látva, azonnal oda tudja adni a másikat; akinek tíz van, az nem tud belőle egyet kiválasztani!"... Legjobban ott ment minden, ahol lelkiismeretes civilek intézték a lapterjesztést, a kifizetéseket (tisztelet a kivételeknek!), Gondolok itt pl. a szatmári Pallai Kristóf fő-ügyintézőre, aki az egyházmegye lapjait előre kifizette egész évre.
Kedves Olvasó! Hát ezekért is fontos lett volna, hogy a segítségünkre felkértek és mellénk állítottak időnként legalább bár érdeklődjenek (!), besegítsenek ahol szükséges, tekintélyüknél fogva védjenek. Mi ennek reményében választottuk mellénk. Nem tették, mert látták, hogy ez kellemetlenséggel, esetenként személyeskedéssel jár, s ők ezt nem akarták fel vállalni. Nem is kerültek senkivel sem konfliktusba.
Külön megköszönöm az Úrnak, hogy közömbösségük, érdektelenségük nem térített el az újságírástól.

6. Eléggé megkésve, de el nem feledve, csak most válaszolok több olvasónk kérdésére: a három alapító közül senki sem kapott a lap alapításáért, szerkesztéséért és munkájáért semmiféle fizetést, tiszteletdíjat, főegyházmegyei elismerést, kitüntetést, vagy az ezer éves főegyházmegyei jubileumunk alkalmával a kül- és belföldieknek (civilek, papok, szerzetesek, apácák, stb.) is bőségesen osztott díszoklevelet, "köszönöm szépen!"-t sem. Nem rágódtunk ezen, s nem is sértődtünk meg, mint ahogy egyesek önmaguk "ál-igazolására" utólag állítják! A lapszerkesztés e nélkül is haladt tovább az olvasók havonkénti örömére. Hárman nem ezért alapítottunk lapot és dolgoztunk, hanem a lelkekért, az olvasókért, akiket megbecsültünk és szerettünk! De kinyílt a szemünk, hogy megállást nem engedő sok éves, nehéz munkánkat mennyire értékelték főegyházmegyei magas körökben! Az életben mindenkinek jól esik a legkisebb figyelmesség is, mert ember az ember! Egyházellenes világunkban ki értékelje az egyházi munkát, ha nem az egyháza?

Ne essen félreértés: Itt nem rólam van szó, aki a lapot megálmodtam s létrehoztam. Nekem már két egyházi kitüntetésem is van; az egyiket Dr. Jakab Antal püspök, a másikat Bálint Lajos érsek adományozta! De mint főegyházmegyei értékeinknek, jubileumi évünkben a Krisztus Világosságának, a Vasárnapnak és a Keresztény Szónak is talán kijárhatott volna e ráfigyelés. Megbecsülve ezáltal erdélyi lapjainkat, azok íróit és munkatársait, s főleg a sok ezer olvasót. Mit veszítettek volna ezzel? Semmit.
X. Szent Piusz pápa írja: "Az elismerések az embereket további kiemelkedő cselekedetek végrehajtására buzdítják, példaképül állítják az Egyház és a társadalom iránt érdemeket szerzett személyeket, ezzel másokat is követésükre ösztönözve". ("Multum ad excitandos" apostoli levél, 1905. febr. 7.; "Mi a célja és értelme az Egyházban létező különféle kitüntetéseknek?").
Isten a mi igazi jutalmunk, gazdagságunk. "Ne nekünk, Uram, ne nekünk, nevednek adj dicsőséget!" (Zsolt. 113.B. 1.)

7. Említésre méltó a sok éven át megjelenő, igen keresett és népszerű családi kalendárium is, amiért számos köszönetet és elismerést kaptunk nemcsak az olvasóktól, hanem még külföldről is. Évek múlva is hasznosan forgathatják, akik megvásárolták. Különösen falusi olvasóink, hiszen sok hasznos gazda tudnivalóval láttuk el őket. Ez pedig a jó kalendárium velejárója minden időben. (Lásd az 1920-as évektől kezdődő népszerű, régi, vallásos kalendáriumokat, stb.).
A kalendárium összeállítása, megírása, kiadása is nagy munkát igényelt tőlem, ami ráadásnak számított a lap havonkénti megírása és egyéb ügyei mellett. De megérte! Míg a lapot már két hónappal előtte meg kellett írni, egy hónappal előtte a nyomdába kellett vinni és annak végén postázni, hogy időben odaérkezhessen az olvasókhoz, addig a kalendáriumot már január, február és március hónapokban végleg elkészítettem, hogy legyen idő a kijavítására, kiadásra és a megrendelőkhöz való időbeli odajuttatásra. Mindmáig keresik a kedves és szép forgatós gyermek naptárokat is.

8. Kedves Olvasóink! Manapság az internet, a világ-utazások, kényelemszeretet, kapzsiság világában nehéz olyan papot, vagy világi hívőt találni, aki jövedelem nélkül, ügybuzgóságból, új vallásos lapot alapít, közömbösök között. Ingyenes munkatársakkal...Kinevezett plébánosként. Nem könnyű ez. Miért?
Mert ez a munka nem leányálom! Naponkint kitartóan gyűjtögetni kell az anyagot, sokat kell olvasni, írni s bizony az Úrhoz is fohászkodni. Ugyanakkor otthon kell ülni, "hobby"-ként szerkeszteni kell üres zsebbel. (Az én esetemben legalább is így volt!). Vállalni a sok személyeskedést, megalázást, a pénzek begyűjtését, az irigyeket, a lap ellen izgatókat, stb. Vezetni a plébániát is. Egészségesen és betegen, csalódások között sem riadni vissza az e fajta modern apostoli munkától, mert ez is az evangélium hirdetésének modern, mai, remek útja... Csak így tudott megjelenni - mindig időben! - hónapról-hónapra ez a friss lelki kenyér, amelyre éhes volt Erdély népe és sok ezer olvasó.

Amikor egy évvel ezelőtt, kellő időben, (Koncsag László elhelyezetése után) világosan jelezetem júliusban plébániámon, hogy nagyon valószínű, nem szerkesztek tovább, voltak, akik nem a szép értékeket emlegették fel, hanem azon siránkoztak: "nem neveltem helyembe utódot!" (Más szóval: vége pecsenyénk mások tűzén való sütögetésének!).
Álljunk csak meg és gondolkodjunk el: hol és kiből nevelhettem volna főszerkesztőt? Egyházmegyés papként én nem kolostori közösségben éltem, mint pl. P. Bangha Béla jezsuita, aki az 1940-es években több lapot is alapított, de társai besegítve írták és később folytatták helyette.
Az én esetemben a három alapító három helyen lakott. A páter öreg és beteges; a második káplánként is nagyon sok munkát kellett végezzen, ráadásul még börtönlelkész is volt, jelenleg csíkszentléleki plébános, a Mária rádió e vidéki igazgatója. Plébániámon pedig egyedüli pap voltam... Csak ezért kit lehetett volna közel 13 éven át idejáratni, hogy ellesse és megtanulja az egyházi újságszerkesztést ingyen és szórakozásból, amikor nemhogy írni, hanem még olvasni is alig szeretnek ma közülünk is nagyon sokan...
Ráadásul soha sem kaptam erre vonatkozóan semmiféle időbeli biztatást éppen azoktól, akik ezt megtehették volna. Pedig emberileg erre számítani kellett. Hátgerinc bántalmaimat, fájdalmas járásomat, budapesti kórházi több hetes kezeléseimet évente mindenki hallhatta, láthatta, ha szeme volt.

9. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egyházi újságírót, főszerkesztőt, lap-alapítót, nem lehet futószalagon, vagy "kényszerházasság"módján előállítani. Itt nem megy az "engem ebbe beleerőltettek" mese. Ahogy pap sem lehet senki az Úr hívása nélkül, úgy vallásos újságíró sem erre való rátermettség nélkül. Egy vallásos lapszerkesztés Isten-adta karizma. Ezt a munkát szívből kell szeretni, pontosan és napra készen kell elvégezni, talán megtépázott papi szívet és lelket kell abba belevinni. Ügyszeretet, sok munka és állhatatosság kell hozzá. Ha ezt nem érzik meg az olvasók, csak "zengő érc és pengő cimbalom" lesz a lapból. Más szóval: népszerűtlen! Mint annyi sok nyakunkba húzott mai ilyen-olyan sajtótermék.
Ezért érdemelne a passzivitás helyett nagyobb ráfigyelést minden egyházilag jóváhagyott vallásos lap minden lehetséges szinten, mert ez Egyházunkban pozitív közjó. Isten ügye megérdemli! Bármilyen gyarló személy is indította el. A "mi jó jöhet Názáretből? Orvos, gyógyítsd meg magadat!" (Lk. 4.23.) híres bibliai mondás még Jézus esetében is gonoszlelkű cinizmus volt, mert 2000 éve hisszük, valljuk, hogy mégiscsak a názáretbeli Jézus váltotta meg a világot s nem a rátámadók.

10. Köztudott volt, hogy indulásunk első percétől mennyit kellemetlenkedtek igazságtalanul az irigy társak velem. De ezt tették ugyanők már évtizedekkel ezelőtt is! Gondolok főleg az 1980-as évekre. Szavaikkal, időnként a kommunikációs eszközök útján, külföldi gibiceik besegítésével is, hogy minden szinten lejárassanak! Nem lepett meg, számítottam erre is. A "beetetett" osztálytársak, falus felek, és a hasonszőrű életvitelt folytató cimborák minden rosszat elhittek rólam és buzgón terjesztették is, fel a magas körökig. "Madarat tolláról, őket egymásról ismerhetjük meg!" Hadd ne írjam ide időközben csúnyán levitézlett fő hangadójuk nevét. A számadás rájuk is vár, ha ugyan hisznek a számadásban! Ám paptestvéreimmel titok marad, hogy ezeknek, mint a király bolondjának, miért volt minden szabad főegyházmegyénkben? Megtudjuk odaát. Embereket igen, Istent becsapni nem lehet. A sátán semminek sem örül jobban, mint amikor egymást bántjuk. Az "invidia clericorum"-al szemben minden pap tehetetlen. Buták szoktak foglalkozni vele.
Mostantól nyílik egy kitűnő alkalom, hogy akár ők, vagy a három talentumosok előlépjenek s egy még jobb lelkiségi lappal lepjék meg hosszú évekre az erdélyi olvasókat! Járják csak végig az alapítás kálváriás útját az új olvasótábor megszerzésével. A közmondás szavai szerint pedig " ne a más tollával ékeskedjenek", hanem kaparják ki maguk a saját gesztenyéjüket. Ezt kívánja a magyar becsület. Így lenne méltányos. Akkor megtapasztalnák, hogy mivel járt ez a munka s mennyi­re igazságtalanok voltak azokkal, akik helyettük is dolgoztak a lelkek aratásában. Nagy kérdés: vajon elő mernek-e állani, vagy ezután is elássák talentumaikat, ha ugyan van amit elássanak...

11. Kedves Olvasók! Krisztus Urunk megváltotta a világot! Gibicek nélkül is üdvözülhetnek a jó szándékú hívek. A Krisztus Világossága nélkül is! Nem kell a ló túlsó oldalára sem esni, s nagy dolgot csinálni abból, ami nem az, mert nem érdemes. Az élet e lap nélkül is megy tovább. Senki és semmi sem pótolhatatlan ezen a világon. De tapasztalat bizonyítja: hogy sokan voltak és vannak, akik egy életen át sem tudtak felnőni oda, ahol munkabírásban vagy eredményben "pótolhatatlannak látszó"volt. Így leszünk aztán egyre gyakrabban, mi erdélyi katolikus magyar papok és hívek, szellemiek terén is még ijesztőbben szegényebbek.
Szemben pl. a jászvásári és bukaresti egyházmegyékkel, ahol számos vallásos román nyelvű lap, folyóirat, könyvkiadó működik áldásosan az ottani hívek nagy lelki örömére. Itt anyagilag is jelentősen segítik és támogatják elsősorban az egyházmegyék határain belüli sajtót, hiszen ez sajátosan az övéké. Ezek állnak közel olvasóikhoz és problémáikhoz. A külföldi lapok idegenek, más világban születnek, semmit vagy keveset foglalkoznak velünk. Püspökeik ráfigyelve nem feleslegesen kidobott pénzt látnak a vallásos lapok támogatásában. Erről személyesen is meggyőződtem az eltelt 13 esztendőben.
Embereket, alkotásaikat csak akkor szoktunk értékelni, amikor már nincsenek. Így lesz a Krisztus Világosságával is. Véletlenek azonban nincsenek, ez is az Isten akarata. Mindennek egyszer eljön a vége s ez természetes folyamat. Akiknek pedig megvan a teljes sorozat, azok 5 kötetben jól tennék, ha beköttetnék ezt az erdélyi érdekességet és unikumot!

Ez volt röviden a Krisztus Világossága története. E tárgyilagos beszámoló vázolta, hogy a szépen csillogó és befutott lap mögött egyfelől milyen sok emberi erőfeszítés és küzködés, másfelől pedig mekkora passzivitás és érdektelenség húzódott sokak részéről... Milyen másképp lehetett volna sok minden, okos összefogással, jószándékú segítségnyújtással a közömbösség és nemtörődömség helyett.

Befejezésként és búcsúzásul mindazoknak a nagyszerű embereknek, akik hűségesek voltak a Krisztus Világosságához, az Úr Jézus Nevében még egyszer hálás köszönetet mondok. Isten áldja meg és jutalmazza ügyszeretetüket! Ő a tanúm, hogy részemről mindent megtettem, amit értük megtehettem.
Most legalább egy Miatyánkot ti is imádkozzatok el értem. És őrizzetek meg jó emlékezetetekben!

***
12. Végül a személyem után is érdeklődő, sok-sok hálás olvasómnak, akikkel lelkileg összeforrtunk, s arra is sokan kíváncsiak: mi lesz velem a továbbiakban? Álljon itt számukra:

2000. májusában elhanyagolt, igen súlyos hátgerincsérv műtéten estem át Marosvásárhelyen, s azóta is évről-évre állandó fájdalmakkal nehezebb a járás, rendszeres orvosi kezelésre szorulok. Nem tudok térdet hajtani, gyengült a látásom, stb. A 13 éves komputer előtti sok ülés sem tett jót megműtött derekamnak. Ezért idén februárban megkapva nyugdíjamat, aug. 1-jétől nem merem vállalni tovább az egészséges papot kívánó plébániai munkát. A Krisztus Világossága alapítvány minden hivatalos irata is Tusnádfürdőhöz kötődik, távozásommal valamennyi érvényét veszíti, mert megszűnik az itteni székhely. Törvény szerint mint nem működő alapítványt saját érdekünkben mielőbb töröltetni kell.
Nyugdíjba vonulásom nem példanélküli, sem nem egyedi, mert az előző években nálam sokkal egészségesebb és munkabíróbb papok tették ugyanezt. Lapszerkesztés, vagy új plébánia felvállalása nélkül is. Gondolok itt két püspökünk osztálytársaira s másokra, akiket hozzám hasonlóan elengedtek
"Amikor az élet becsap előttünk egy ajtót, abban a pillanatban kinyílik egy másik, csodálatos kilátással. Csak észre kell vennünk azt!" (Veress Ernő atya híres szavai). Mindenkinek olyan lesz a sorsa és az élete, amilyennek ő alakítja. A nyugdíjas korban is.

13. Szent Ágoston püspök írja: "Hiába élt, aki senkinek sem használt!" Áll ez százszorosan a papra, legkisebbtől a legnagyobbig. Isten kegyelméből lehettem pap (primiciás jelszavam volt: "Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok!" (1.Kor. 15.10.), s mostanra Ő kegyelemből mindkét kezemet megtöltötte sok emberi hibám és gyarlóságaim ellenére is olyan értékekkel a 40 éves papi szolgálatom alatt, amelyeket nyugodt és boldog szívvel tehetek le az erdélyi főegyházmegye és székely népem asztalára. Nem voltam kárára senkinek.
- Gondolok itt az 1970-es évek elején szülőfalum, Csatószeg templomának a restaurálására, az ekkor megtalált felbecsülhetetlen ősi értékekre, ami az akkori kommunista világban egy újmisés papnak nem volt könnyű;
- a szekuritáté állandó zaklatásaival és bántalmazásaival 1981-83 között bukaresti engedély nélkül felépített tusnádfürdői új plébánia-templomra, hiszen itt csak "mini" házikó és mini kápolnácska állt...
- az alatta lévő új plébánia felépítésére;
- a kis plébánia kibővítésére;
- a Szent Anna villa nehéz visszaperelésére a román államtól.
- Valamint az itt eltöltött nehéz 30 esztendőre, a turizmus pangása miatt olyan elszegényedett hívek között, akik az ország minden részéből telepedtek be, s mindmáig ahány annyiféle a református, unitárius, ortodox, és háromféle szekta között. Nem futottam el az itteni nehézségek elől új plébániákra, vagy jobb módú hívek közé, hanem állomáshelyeimet mindenhol, mindenestől felvállaltam, keményen dolgoztam, még akkor is, ha ez sok egyéni szenvedéssel járt. Ezért voltam csak 3 helyen a 40 év alatt!
Országosan közismert, hogy az 1989-es változás előtt Tusnádfürdő az egyik leghírhedtebb erdélyi szekuritate fészek volt, tömegével voltak itt is az emberek beszervezve. Nemcsak az itt megfordulókról, hanem egymásról, nagyon sokan saját papjukról is besúgtak. Ki pénzért, ki önkéntesen. Telefonbeszélgetéseimet lehallgatták, irodámban és gyóntatószékemben adó-vevő készülék volt beépítve, valamennyi beszélgetéseimet a szemközti Olt hotel egyik szobájában "Tesla" magnón rögzítették az ottani katolikus főnök-hívem tudtával. A változás utáni első napokban ezt a szalagot magam is láthattam a hotelban; a szobámból kivett adó-vevő készüléket pedig 1990 első napjaiban a csíkszeredai segéd-püspöknek személyesen átadtam. A gyóntatószékben levő pedig "eltűnt".
Nem egységes, vagy összetartó székely közösségből állt az én plébániám, hanem öt különféle népcsoport keveréke volt: székely, magyar, román, csángó és roma. S mint mindenhol a nemzetközi nyaralóhelyeken, itt is mindenfajta bűn virágzott, főleg nyári szezonokban. Ilyen körülmények között, ezekkel az emberekkel kellett nagyobb zsebbe nyúlásuk nélkül (!), a legnehezebb időkben szabadságomat és életemet kockáztatva, engedélyek nélkül templomot építenem, főleg az Úristen kézzel fogható segítségével! Végső soron azonban mindez Isten érdeme, én csak mihaszna szolga voltam...
Sokféle emberrel pedig sok baj szokott járni mindenhol! Itt is, ahol még kántori és harangozói lakást kell építeni, kántort, harangozót kell felfogadni, fizetésük miatt kepét kell emelni, stb. stb. stb.

- Gondolok a több mint 40 népmisszió (3-6-8 napos) vezetésére Erdélyben, a szatmári és nagyváradi egyházmegyékben és az anyaországban. Kispapoknak, szerzeteseknek, szerzetesnőknek, papoknak tartott lelkigyakorlatokra kül-és belföldön egyaránt. stb.

- Isten nagy kegyelme volt, hogy minden időben töretlen hűséggel szolgáltam székely papként székely népemet. Egészségesen, vagy betegen, igyekeztem mindent a lehető legjobban elvégezni plébániáimon. Ugyanígy szolgáltam megyés-főpásztoraimat is, akiknek engedelmességet fogadtam szentelésemkor. Nyíltan is kiálltam mellettük és értük ha kellett, amiért az irigyektől sok bosszúállásban volt részem, közismerten különösen az utóbbi 3 évben. A bojtár hűséget székely püspökeink: Márton Áron és Dr. Jakab Antal nemcsak felismerték, hanem atyai szívvel nagyra értékelték. Haló poraikban is áldja meg őket az Isten!

- A józan eszem miatt, de katolikus papságomból kifolyólag sem helyeselhettem a létszámban egyre fogyó, de még egységes, mai erdélyi magyarság pár évvel ezelőtti kettészakítását politikai okokból, amely mögött ravasz, egyéni ambíciók és még több pénzszerzési lehetőség kínálkozott a megosztóknak. Sose voltam a tisztességes pluralizmus ellen, ami szükséges egy demokratikus világban. De a tusnádfürdői több évtizedes ittlétem alatt szomorú tapasztalatokat szerezhettem ezzel kapcsolatosan. "Nem minden arany, ami fénylik!" - közmondás tanítja.
Az erdélyi össz-magyarságnak csak egységben volt régen is, és van ma is nagysága és ereje. Szerencsétlen történelmünk folyamán csak az egység hozott eddig is számára biztonságot és sikert. Nem pedig legújabban ismét a magyar-magyar általi szétverettetése az idegen nyelvűek titkos kárörömére! Kinek használt mindez? Az erdélyi magyarságnak biztos, hogy ezekben az években semmiképpen sem!

- Irodalmi munkásságomban pedig hosszú éveken át szerkesztettem a Krisztus Világosságát, ennek évkönyveit sok-sok olvasó boldogságára. Valamint kiadtam:
- az első Erdélyben megírt négy kötetes "Szentek életét", amelyet nemcsak nálunk, hanem a nagyvilágban is sok ezer ember olvashat lelki haszonnal, (engedélyemmel Bácskában is kiadták), a Magyar Katolikus Rádióban pedig naponta Katona István egri segéd-püspök beolvassa. A csíksomlyói Mária rádióban is.
- Mindmáig keresett az "Erdély katolikus nagyjai" című könyvem, amelynek összeállításában Msgr. Szirmai Béla atya is besegített. Mindkét könyv hézagpótló volt katolikus részről Erdély- szerte!
- A katolikus papságnak és híveknek kiadtam 3 kötetben az általam írt A-B-C liturgikus évek Szentbeszédeit, amelyet keresnek mindmáig az anyaországban is.
- Valamint külön-külön megírtam a három liturgikus év papi Direktóriumát, amelyeknek sok időt és precíz, helyben ülő munkát igénylő elkészítése az érsek által kinevezett főegyházmegyei liturgikus bizottság egyik kötelessége! (Sose voltam tagja, ma sem.) Egyházmegyémért tettem, mert ekkor nem volt aki írja.
- Az 1980-as nehéz évek hű korrajz tükrében kiadtam az itteni templomépítés történetét a templom 25. évfordulóra; megírtam a templom új keresztúti ájtatosságait (kétféle), a gyermek szentségimádást, stb.
- Ma pedig meg sem tudom számolni a kül- és belföldi újságokban, folyóiratokban megjelent, vagy a rádiókban, televíziókban elmondott elmélkedéseimet és szentbeszédeket, stb.

- A változás után - felekezeti különbségtétel nélkül - több mint 650 civilt, papot vittem Erdélyből Rómába és Itália szent helyeire, valamint a római pápákhoz, akik sokszor magyarul köszöntötték a nagyvilágban nem is ismert székelyeket Szent Péter sírjánál... stb. Nemcsak az egyszerű székelyeknek, hanem orvosoknak, megyei vezetőknek, tisztviselőknek, más vallásúaknak stb. feledhetetlen emlékek és élmények voltak ezek az általam szervezett kirándulások, hiszen sokuknak talán soha nem adatik meg az életben ez a szerencse. Ezek az utak ember-sorsok későbbi pozitív meghatározói lehettek... Ez is apostoli munka, a modern pásztoráció értékes, új eszköze volt.

- Mint papnak szívügyem volt a rendszer összeomlása után a megalakult Erdélyi Katolikus Nőszövetségek hézagpótló, áldásos munkájának segítő felkarolása Szatmárnémetitől Brassóig, főleg Stelli Olga idején. Amit csak tudtam és tehettem, értük is megtettem. Ezt ők is értékelik és bizonyítják.
- Hogy ne is említsem a papságommal járó igazi apostoli munkát, a lelkek megszentelését, nyári szezonban az itt megforduló sok turista és kezelésre járó beteg lelki gondozását, amelyet egyedül a jó Isten ismer és lesz mindazokért jutalmam, akiket égi kertjébe én ültettem. Akinek szeme van és személyemmel nem elfogult, az minderről meggyőződhetett az előző évtizedekben. Az itt felsoroltak nem csupán az én érdemeim, hanem elsősorban a Gondviselő jó Istené, aki papjának hívott és elérte Egyházában azt, amit általam elérni akart. "Mindezt az Úr vitte végbe, a csodát saját szemünkkel látjuk!" (117. zsolt.)

14. Közmondásunk tartja: "Szóból ért a magyar!" Mindezeket a cáfolhatatlan tényeket nem gőgből, önteltségből, hanem miattatok, a kedves és hűséges olvasóimért írtam le, akik közül nagyon sokan személyesen ismertek, hogy tisztában legyetek velem és meggyőződjetek: sem főegyházmegyémnek, sem sokat szenvedett székely népemnek nem voltam a pénzért, egyéni ambícióimért hazug, mai szemfényvesztője. Sem Erdélyben, sem külföldön haszonleső mesékkel. Ellenkezőleg!
Ma nagy divat mindenkit és mindent elködösíteni, vagy agyonhallgatni a társadalom minden rétegében. Az itt felsoroltakat nem lehet. Latin közmondás tartja: "Contra factum non est argumentum! - Valós tények ellen mit sem érnek az érvek!" Maradnak legfeljebb a sírig elkísérő, kis kaliberű irigyek. Mikor nem volt így az életben?
Isten jóságából megyek a megérdemelt pihenésre. Itt pedig egy egész élet sem lenne elég arra, hogy Őt engeszteljem a magam, volt híveim és az én székely népem bűneiért. Hogy sokat imádkozzam élő és elhunyt jótevőimért, szeretteimért, rokonaimért, egykori híveimért, a Krisztus Világossága élő és elhunyt olvasóiért. Azért, hogy Neki mindent megköszönjek!
- Köztük a hivatással és apostoli munkával járó sok örömet, sikert, a nyílt, vagy titkos kereszteket. Volt belőlük bőven. És azokat, akik őszintén, cirenei Simonként segítették hordozni az én keresztemet is mind a mai napig! Papságom első 25 évében olyan nagy és megszenvedett hős papok fogadtak barátságukba és szerepeltettek, akik Románia legnehezebb börtöneit járták meg a pápáért és a főpásztorért. Egész papi életemet meghatározták (csak az elhunytak nevét említem meg): Márton Áron, Léstyán Ferenc, Dr. Jakab Antal, P. Écsy János OFM, Dr. Gurzó Anaklét OFM. P., Ferencz Benjamin, Székely Gergely, Vasvári Aladár, Szilveszter Sándor, Erőss Lajos... De jóságukért hálás vagyok Dr. Nemecsek József rektoromnak, Dr. Faragó Ferenc, Huber József teol. tanáraimnak, Bakó Gábor első főesperesemnek, Barabás Márton plébánosomnak, a már eltávozott erdélyi ferencesek, Amma Zoltán paptestvérnek, Reizer Pál püspök úrnak, Uhár József piarista atyának... Isten nyugtassa őket!
- És meg kell köszönnöm a jó Istennek a minden embert - a papot is - sírjáig elkísérő áruló Júdásokat, a ravasz és cinikus Kaifásokat, vagy az élete és jó szándékú, becsületes munkája felett kezeiket mosó, gyáva, gerinctelen Pilátusokat... Egy pillanatig sem feledve el, hogy ők is benne voltak személyemet illetően a Gondviselés terveiben! Most már mindenért legyen hála Szent Fölségének!


Incze Dénes
a Krisztus Világossága alapító, felelős főszerkesztője,
szentszéki tanácsos, c. esperes, plébános,
Tusnádfürdő díszpolgára